Volt nekünk egy
családi kötelékünk ugye, ami még akkor született, mikor elkapott az alkotás láz...és hát, az igazat megvallva, úgy érzem azóta sokat fejlődtem, minden téren. Az ízlésem is finomult, a technikám is sokkal jobb lett, és hát anyagból is sokkal nagyobb választékkal rendelkezem. Szerettem volna másikat csinálni magunknak, szebbet, jobbat, de mégsem volt szívem szétbontani a másikat.
Csepp kislányom viszont megtette nekem azt a szívességet, hogy addig nyújtózkodott a bojtért, míg elérte, és leszakította az egészet. :))
Így hát nem volt más hátra, újat kellett megálmodni. Ahhoz képest, hogy már régen szerettem volna megcsinálni, nagyon sokat váratott magára a dolog, és hosszúra nyúlt a folyamat. Először is szerettem volna a szívfüzérnek egy másik akasztót, mert hát, nem volt valami impozáns az a szögecske...Megkértem hát egy
alkotótársamat, hogy csináljon nekem fa szívből akasztókat. Mindjárt hármat rendeltem, mert volt más elképzelésem is (imádok a falra mindenféléket akasztani). Aztán megvettem a
Meseboltban az anyagokat...aztán meg varrtam és varrtam...csak sajnos nem ezt. Mert hát a helyzet az, hogy annyi munka akadt mostanában, hogy a saját dolgaimhoz a legnehezebb eljutni.
Végül a hétvégén szakítottam rá egy kis időt, és megcsináltam az új, szebb kötelékünket.
Ilyen lett:
A másik szív alakú akasztóra szintén egy szív függő került (és itt szeretném elmondani, hogy ez is, és a családi kötelék is
Évi ötlete alapján készült, és csak saját célra. Megrendelésre NEM készítek ilyet, csak felirat nélküli szív függőket).
A harmadik szívre pedig egy keresztszemes "táblácska" került, amint szintén egy
ügyes kezű alkotótárs készített. :)