2013. augusztus 10., szombat

Képeket a falra!

Ha az embernek annyi szépséges fotója van, mint nekünk az utóbbi időben (ti: olyan szerencsések voltunk, hogy egy pocakfotózáson és egy babafotózáson is jártunk Katánál, képek itt és itt), akkor minden olyan ötletre felkapja a fejét, ami néhány egyszerű hozzávalóval, könnyen, gyorsan elkészíthető, és még egyedi is.

Így jártam ezzel az ablakos ötlettel pl., amit a fabtextil facebook oldalán láttam, és borzalmasan szomorú voltam, hogy épp a lomtalanítás után találtam rá, mert akkor már esélyem sem volt ilyen ablakot találni (persze azért reménykedve körülnéztem hátul az udvarban, de naná, hogy nem volt :( ), úgyhogy erről egyenlőre fájó szívvel letettem.

Pár napra rá viszont rábukkantam egy másik klassz ötletre a Színes ötletek, a kézügyesblog facebook oldalán.


Azonnal tudtam, hogy ez a nekem való! :)
Persze én egy picit felturbóztam, de mutatom, nézzétek, így csináltam én...
Ami mindenképp kell hozzá:

-olló,
-egy tányér, vagy körző (esetleg vonalzó is, ha valaki nem olyan hanyag, mint én, és szeretné szépen kiszerkeszteni a csipeszek helyét :) )
-fa csipeszek (az enyémek közepes méretűek, és csomagban vettem őket a Kretív Hobby üllői úti üzletében, de a nagy facsipesz még jobb lett volna. Gondolom bármelyik piacon kapható :)
-ceruza
-karton
-scrapbook papír (csakis Pippitől :) )
-ezen a képen nem szerepel ugyan, de ragasztó (sima technokol is jó lehet)


Aztán pár opcionális hozzávaló:
-chipboardok (csakis a Scrapfellow-tól :) )
-festék
-betű nyomda
Innentől beszéljenek a képek...
körberajzoltam a tányért a kartonon...(a kört meg lehet szerkeszteni körzővel is természetesen)

Majd kivágtam:
Aztán ugyanezt megcsináltam a scrapbook papírral is:

 Ezután felragasztottam a papírt a kartonra, majd elrendeztem a csipeszeket és azokat is felragasztottam (itt már elborult az agyam (tudjátok, azonnal akarom, legyen kész most rögtön, úgyhogy nem fotóztam :)) )
A csipeszek elrendezését ki is szerkeszthetitek, ha precízebbek vagytok, mint én...én csak szemmértéket használtam, ez néhol látszik is :D.
Utána fogtam a chipboradokat, a betűnyomdát, és elengedtem a fantáziám...a lehetőségek tárháza határtalan, tudjátok! :)
Az enyém ilyen lett végül:
 És így néz ki képekkel, a falon:






3 megjegyzés:

Pé Kalib írta...

Ez királyul néz ám ki nagyon! Na de ekkora mázlit, hogy harmadik gyerek, ha jól számolom, még újszülött mellett ilyesmire van időd! Szuper.

Tamcsi írta...

:)Köszi
Ha nem lenne időm valamit ügyködni, akkor valószínűleg bekattannék, és ezt jól tudják itt körülöttem az illetékesek ;)

Unknown írta...

thanks for your article,

ITTELKOM JAKARTA

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...